Sajnos régen nem írtam már bejegyzést, de mint mindennek, ennek is megvan az oka. Áprilisban óra számot kellett emelnem a munkahelyemen, ami azzal járt, hogy 2 napot dolgoztam, 1 napot itthon voltam, 3 napot dolgoztam, két napot voltam itthon...és így tovább. Sajnos nagyon kevés időm volt, és amikor nem a házat takarítottam (mellékállás), igyekeztem minden időmet Adrival tölteni. Megnéztük az óvodát, ahova május elején beiratkoztunk. A Normafa ovi az erdő szélén van, csodás kilátás az udvarról a budai hegyekre és a városra, hatalmas kert, nagyszerű játékok. Szigorú, következetes, de teljes mértékig gyerek központú nevelés, sok játék, klassz napirend: reggel érkezés, játék, reggeli, játék, tízórai, egyéb programok, ebéd, alvás, uzsonna és játék hazamenetelig. Környezettudatos nevelés, nagy hangsúlyt fektetnek az állat-és növényvédelemre és az egészséges életre nevelésre. Egyszóval remélem, hogy sikerül a felvételi. Sikerült végre Sziszyvel és Kírával is találkoznunk, akikkel egy kellemes napot töltöttünk együtt. Ma pedig két kolléganőmmel és a gyermekeikkel találkoztunk (4 felnőtt, 5 gyerek) és kiélvezve a jó időt, hatalmasat kirándultunk, játszottunk: Normafa, túra az erdőn át az Erzsébet kilátóig, felkapaszkodtunk a kilátóhoz, majd megmásztuk a sok lépcsőt, amiért a kilátás kárpótolt minket. Majd ebéd után Libegővel lementünk Zugligetbe, és innen haza. Féltem, hogy Adri mit fog szólni a magassághoz, de nagyon jól vette az akadályt. Szép nap volt.
Kicsi lányunk egyébként már nagyon szépen beszél. Nagyon jó, és logikus következtetéseket von le, vág az esze. Az óvodaigazgató véleménye: nagyon kommunikatív kislány, jól ért mindent, egyszerre több dologra is képes figyelni, segítőkész, intelligens. Nagyon büszke vagyok rá. És a hatalmas szívére csak egy rövid történet: egyik reggel nagyon szomorú voltam, mert nem volt egy fillérünk sem, és rám tört a szomorúság, sírtam. A kicsi odajött hozzám, átölelt. Elmondtam neki, hogy nagyon sajnálom, hogy nem tudok neki mindent megadni, amit szeretnék. Ő rámnézett, és azt mondta: "Nem gond, anya. Pénzem adom oda anyának." És már hozta az 5 forintosait. Én pedig arra gondoltam, milyen szerencsés vagyok, hogy ő az én kicsi lányom.
