Egész héten a ma estét vártam. Nagyon készültem rá, bár sajnos sok időm nem volt, mert pénteken, szombaton és vasárnap napi 11 órát dolgoztam, hétfőn próbáltam összeszedni magam, kedden ismét 11 óra munka várt, szerdán egész nap sütöttem, és takarítottam az otthonunkat, és a házat, csütörtökön pedig ismét 11 órát dolgoztam. Mindez nagyon megviselte Adrit és engem is. Nagyon hisztis és nagyon megsértődött, mert ilyen sok ideig nem voltam távol tőle még. De engem is megviselt főleg lelkileg. Azonban vége a nagy karácsonyi rohamnak, nekem pedig le kellett vonnom két szomorú tanúlságot: 1. a magyarok nagyon gazdagok, bárki-bármit is mond (5 nap alatt 1815-en fizettek nálam, összesen kicsivel több mint 30 millió forintot hagytak a kasszámnál főleg semmitmondó kacatokra, gyertyákra, díszekre és néhány bútorra) 2. a karácsony már régen nem a szeretet ünnepe, hanem valami bizarr marketing, sima reklámfogás, és borzalmas gyűlölködés. Azt hiszem hosszú hetek kellenek majd, hogy lelkileg rendbe jöjjek.
Itthon azonban szépen telt a mai nap. Valóban a szeretet és a meghittség hatotta át a lelkünket. Béke volt és nyugalom. És a legszebb ajándék? Adri megkapta az én dédnagypapám által készített öntöttvas sparheltet, amit 65 évvel ezelőtt saját maga készített a keresztanyámnak. Ez az igazi érték, mert ebben a kicsi sparheltben benne van a családom minden szeretete. És ez a mai nap üzenete.
Minden kedves barátunknak és ismerősünknek áldott, békés ünnepeket kívánunk!
A kis sparhelt
