Nagyon régen nem írtam bejegyzést, mert szeptember 25-én elköltöztünk, és csak ma kötötték be az internetet. Szóval új otthon: elkészült, időben, de az utolsó utáni pillanatban. Én szeptember 23-án úgy ünnepeltem a születésnapomat és a házassági évfordulónkat, hogy munka után feljöttem a lakásba takarítani. Hajnali fél 4-ig bírtam. Másnap reggel 6-kor jött a festő, befejezni a fürdőszobát, majd miután elment még 2 órán át takarítottam, aztán indultam dolgozni, késő estig. Szombat reggel már talpon voltunk, hogy befejezzük a pakolást, mire jönnek a szállítók. Laci és én pakoltunk, míg anyu Adrit pesztrálta. Délután kettőkor aztán befutottak a szállítók, húgom barátai, akik nagyon képzett, tapasztalt költöztetők. Nekik hála mindössze 3 óra alatt készen voltunk mindennel. Nekünk maradt a kipakolás, takarítás, rendezés, hogy vasárnap délutánra minden rendbe legyen, mire Adrit hazahozzuk. Erőltetett menet volt, de készen lettünk mindennel. Vasárnap estére én már alig éltem, Laci és anyu tartották bennem a lelket és persze a tudat: a saját otthonunkat csinosítjuk. Remélem sokáig maradhatunk majd itt. A blogon keresztül is szeretnék köszönetet mondani a családomnak, legfőképpen Tamásnak, aki több mint félmillió forinttal segítette a lakásfelújítást, anyunak aki szeretetével, türelmével és bíztató szavaival segített át minket a sokszor fejünk felé tornyosuló gondokon és mindig készen állt, hogy Adrira vigyázzon. Húgomnak, aki flottul megszervezte, elrendezte, kifizette a költöztetést, ezzel hatalmas terhet véve le a vállunkról. Éva néninek és Feri papának, akik alapanyaggal segítettek, és természetesen minden kedves barátunknak és kedves ismeretlennek, akik mind szaktudásukkal, mind anyagiakban, mind pedig bíztató szavakkal a lakásfelújítás 2 hónapjában mellettünk, mögöttünk álltak és bíztattak, hogy ne adjuk fel. Köszönjük nektek az új otthonunkat és az új életünket itt a hegyekben, egy gyönyörű környezetben.