Felesleges leírnom, hogy rohan az idő, szerintem ezt mindenki tapasztalja akinek egy kicsi életről kell gondoskodnia. Azonban mégis hihetetlen, hogy Adri már 8 hónapja az életünk része! Amióta megszületett minden nap egy új kihívás, napról napra többet tudok meg róla, és vele együtt a minket körülvevő dolgokról, Adri világáról. Ahogy ő tanul és ismerkedik mindennel, ami nekünk már természetes és hosszú évek óta az életünk része, én is vele együtt fedezem fel újra a tárgyakat, színeket, hangokat. Mást tanít a nappal és mást az éjszaka. Nappal egymásért vagyunk, együtt éljük meg a reggelek, délelőttök, délutánok izgalmas perceit, óráit: a játékot, a nagy sétákat, az egyre izgalmasabb, új ízek felfedezését, az együtt mosás és főzés örömét, vagy éppn bosszúságát, amikor már én magam be sem jutok a konyhába, mert Adri kipakolta a konyhaszekrény teljes tartalmát, és a rumli közepén ülve mosolyogva figyeli, vajon hogyan török magamnak utat a szűrők és fakanalak rengetegén át a tűzhelyig. Éjszaka azonban én vagyok Adriért és az ő nyugodt álmáért. Bár az elmúlt két hónapban a pici próbára tesz azzal, hogy 2-3 óránként ébred, mégis amikor az éjszaka közepén az ágyamban hozzámbújva megnyugszik, befészkeli magát a mellkasomhoz és újra nyugodt, mély alvásba merül, elfelejtem, hogy én magam is legszívesebben ezt tenném. Ehelyett hallgatom a csöndes szuszogását és igyekszem nem gondolni arra, hogy reggel megint nyúzott és fáradt leszek, fájni fog a hátam, mert meg sem merek mozdulni, de legalább tudom: ő kipiheni magát. Nekem meg ott a kávé.
Kis felfedező
