Mostanában kicsit elhanyagoltam blogunk írását, de becsületemre váljék, csak azért tettem, mert megállás nélkül "dolgozom". Persze, nem a szó megszokott értelmében, de tény, Adri egész nap igényt tart a figyelmemre és persze az apukájáéra is. Ennek egyébként nagyon örülök, de mindez oda vezet, hogy este nyolckor gyakorlatilag összeesek, és már nincs erőm még a blogunkat is vezetni. De nem panaszkodom, nincs is miért. Adri, amikor nem hisztizik, tündéri kislány, és roham tempóban fejlődik. Sokat forog a hasáról a hátára, de vissza még nem tud, csak az oldalára fordul. De ezt igen sokat gyakorolja, és már villám gyorsan megy is neki. Olyannyira, hogy a minap, majdnem baj lett belőle. Történt ugyanis, hogy letettem a kisaszonyt az ágyra, mert valamit meg akartam nézni az asztalon. Talán 10 másodpercre fordultam el, de mire visszanéztem, Adri félig a földön volt! Szerencsére nem történt baj, mert az ágyunk gyakorlatilag 5 cm-re van a földtől, de akkor is egy pillanatra megállt a szívem. Azóta le sem veszem róla a szemem! Szóval a mozgékonysággal nincs gond!
Mint írtam, Adri elvárja, hogy a nap minden percében mindenki, aki körülötte van, vele foglalkozzon. Ha ez nem így történik, azt dobhártyánk bánja, tehát nem jó vele ujjat húzni. Én mégis megtettem. Vesztemre. Arra gondoltam ugyanis ma délután, hogy oda fekszem mellé, és amíg ő játszik a játszószőnyegén, én átlapozom az egyik hipermarket szórólapját, akciós rugdalózók után kutatva. Csakhogy Adri, miután oldalra fordulva észrevette, hogy nem abban gyönyörködöm, milyen ügyesen tépi le a játékait, hanem olvasni merészelek -én bűnös lélek - egyszerűen kivette a kezemből az újságot, jól meggyűrte, majd félre tolta. Én pedig arra gondoltam: na ezt jól megkaptam, értettem a célzást: oldalra fordultam és néztem, milyen pusztítást mér a felhőre. Ő pedig látva, hogy minden figyelmem újra az övé, boldogan szaggatta le a felhőjét és elégedetten gyömöszkélte a csöpp szájába, immár legalább századszorra a mai nap folyamán, de továbbra is fáradhatatlanul.
Nesze, te csúnya újság!