Király-ságunk mindennapjai

Tegnap reggel nagy volt a nyüzsgés itthon. 7-kor keltünk, és míg Adri ébredezett, addig én egyfolytában rohangáltam fel-le a lakásban: biztos megvan minden, nem hiányzik semmi, mindenbe berajzoltam a jelet...Adri mindezt sztoikus nyugalommal figyelte az ágyról, majd kiment mosakodni, fogat mosni, felöltözött és közölte, hogy indulnunk kell. Utolsó puszi és ölelés apának és aztán indulás. A gyomrom görcsben, a sírás kerülgetett, míg kislányom boldogan rohant a buszmegálló felé, ahol a barátai már várták: Adri, Emmus, Márk. Míg a gyerekek a buszon beszélgettek, mi a várható lehetőségeket vitattuk meg a szülőkkel: meddig maradhatunk velük, mikor mehetünk majd értük, stb. Beértünk az oviba, ahol már sok izgatott szülő toporgott, sok izgatott gyerkőccel. Voltak akik sírtak, de a legtöbb kicsi könnyen vette az akadályokat. Adrit is átöltöztettem, bepakoltunk a szekrénybe, megmutattam mit-hol talál, majd elindultunk a tömeg felé. Az óvónéni elvette tőlem Adrit, és megkért, hogy oldalt üljek le a többi szülővel. Nem is tudtam Adritól igazán elköszönni. De ez a tény csak engem zavart, mert amikor bekukkantottam a szobába, Adri már játszott. Én sírtam, furcsa volt. Nemsokkal később az óvónéni kiszólt, hogy menjünk el, minden rendben, 13 órára jöjjünk vissza. Hívnak, ha baj lenne. Nem hívtak, én pedig 13 órára már ott voltam. Akkor ért az újabb meglepetés: Adri lefeküdt a többiekkel aludni. Szépen ebédelt (gomba leves, kelkáposzta főzelék - soha nem ette meg!) és minden rendben volt. 15 órára menjünk értük. Így is lett. Uzsonnáztak éppen, mikor odaértem. Adri a nyakamba ugrott és újra jó volt minden. Azt mondta jól érezte magát, remélem így is volt.  Este 7-ig még biciklizett a játszótéren és a barátaival játszott, majd fürdés és vacsi után nagyon hamar elaludt. Sokat nem mesélt, de bízom benne, hogy idővel megnyílik, és bőven beszámol mindenről.