Az elmúlt hetekben izgatottan vártuk a karácsonyt, bár nem csak azért, mert kíváncsiak voltunk mit szól majd a pici a szépen feldíszített fához, hanem azért is, mert családunkban elég sok probléma volt/van, és reméltük: ennek ellenére szép lesz az ünnep. Szép volt. Nálunk hagyomány, hogy a Szent estét anyunál (az egyik nagyi) töltjük, és ez most sem volt másképp. 24-én reggel 7-kor keltünk, és miközben Adri jóllakottan heverészett az ágyunkban, gyorsan végig gondoltuk, mit is kell ma csinálnunk: fát befaragni a nagyinál és itthon, díszítés, ebéd, csengőszó, izgatott ajándék csomagolás, vacsora, majd újabb csengőszó itthon, fürdetés, alvás. Nagyjából így is telt a nap. Miután mi is reggeliztünk, összepakoltunk, és átmentünk nagyihoz, ahol míg Laci befaragta a fát, Adri és én nagyinak segítettünk főzni, ami valójában úgy nézett ki, hogy a pici hol anyunál, hol nálam volt, éppen mikor melyikünk sütött-főzött. Mindeközben Laci befaragta a fát, a hugom elkezdte díszíteni, mi tovább ügyködtünk a konyhában, hites uram pedig hazaszaladt, itthon is felállította és fel is díszítette a mi kicsi karácsonyfánkat. Délután ötkor szépen felöltözve és némiképp izgatottan, hogy vajon Adri miképpen fogadja a fényárban úszó, gyönyörű karácsonyfát, vártuk a csengőszót, majd felhangzott a Mennyből az angyal, mi pedig megilletődötten léptünk a szobába. Miközben átölelve álltunk a fa előtt, és végig pörgettük gondolatban ennek az évnek a jó és rossz pillanatait (amiből, valljuk be őszintén, volt bőven) addig a csoda elmaradt: Adri laza nemtörődömséggel ült a karomban, cseppet sem törődve az előtte terebélyesedő csodás illatú és nagyon szép fával. Sokkal inkább az érdekelte, hogy miért vagyunk csendben, miért nem őt szórakoztatjuk, és ennek némiképp hangot is adott az ő kedves kis babanyelvén. Ezért mi sem töprengtünk tovább, boldog karácsonyt kívántunk egymásnak, és elkezdtük kicsomagolni az ajándékokat. Adri kapott sok mindent: fa etetőszéket, ami átalakítható asztallá, párologtató gépet, pelenkát, popsitörlőt, tejpépeket, mesekönyvet. Bár úgytűnt, lányunkat sokkal inkább a csomagoló papír íze érdekeli, ennek ellenére szerintem örült mindennek, főleg azért, mert mindenki körülötte ugrált, és ezt ő nagyon élvezte. Vacsora után hazajöttünk, majd miután lányunk itthon sem mutatott érdeklődést az egyébként nagyon szép karácsonyfa iránt, megfürdettük és letettük aludni bízva abban, hogy azért ez a nap neki is legalább annyira szép volt mint nekünk: az első karácsony hármasban. És azt hiszem Adri előbb megértette, mint bármelyikünk: nem a karácsonyfa, sem az ajándékok a fontosak, sokkal inkább a szeretet, amivel erre a napra (is) készülünk.
Képek a Linkblogban.
Mmmm, mi lehet benne?
