A fogacskák előbújása egyenlőre úgy tűnik, mégis várat magára. Mert hiába tűnt úgy, hogy kint van a hegyük, néhány nap elteltével nem találtuk őket. Márpedig vissza nem bújhattak, tehát logikus a gondolat: elő sem jöttek. Valószínűleg mi akartuk nagyon látni Adri duzzadt ínyén a kis fehér pontokat.
Néha nagyon nehéz Adrival az élet. Igazán szeretjük és lessük minden kívánságát, de van amikor egyszerűen nem jövünk rá mi a gond. Ilyenkor ő üvöltve ad hangot nem tetszésének, hogy lehet, hogy nem úgy történnek a dolgok, ahogy ő azt elképzelte, és legszívesebben én is üvöltenék, hogy kérlek: csak 5 percig maradj csendben! De természetesen nem teszem. Ehelyett nagyot sóhajtva, mely sóhajban benne van az anyai szív minden keserűsége, hogy nem tudja, mit tegyen, hogy a gyermeke mosolyogjon mindig, újra Adri felé fordulok, és szánalmas kísérletet teszek arra, hogy kitaláljam, most mi nem tetszik a kisasszonynak.
Persze azért vidám perceink is vannak. Például ma, amikor is sikerült sokat játszanunk hiszti nélkül, élvezve a kettesben töltött meghitt perceket. Fotók a Linkblogban találhatók.
Adri állandóan ülni akar és folyamatosan jár a keze, lába
