Király-ságunk mindennapjai

Azt hiszem a fogzás probléma nem csak Adrit viseli meg, hanem az egész családot! Ma hajnalban, fél négykor arra ébredtem, hogy kicsi lányom hatalmasakat nyög. Mivel apukája dolgozott (sajnos nagyon sokat éjszakás) ezért én léptem a tettek mezejére. Illetve léptem volna, csakhogy mire összeszedtem magam annyira, hogy felfogjam nekem most ugranom kellene a kiságyhoz és megnéznem mi is történik pár lépésre tőlem, hirtelen csend lett! Vészjósló csend. Ez nem jó. Se nyögés, se sírás. Biztos baj van. Hirtelen magamhoz tértem és már a kiságy fölé hajolva lestem, hogy Adri lélegzik-e, minden rendben. Szerencsére nem volt semmi gond, viszont a feneke felől kellemetlen illatok tekergőztek fel hozzám. Mivel azonban a pici békésen szundizott, én is visszabújtam a jó meleg takarók közé. Fél öt: újabb nyögések. Na ennek már fele sem tréfa, azonnal ugrottam, és már fel is állítottam magamban a menetrendet: tisztába teszem, és magam mellé veszem, hátha megnyugszik, és vele együtt én is. Bevallom, nem vagyok egy nagy sport ember, de most büszke voltam magamra, mert a másodperc tört része alatt már a kiságynál voltam. Csakhogy Adri édesen szuszogott az oldalára fordulva, és szorongatta a kispárnáját, nem is törődve azzal, hogy én pedig olimpikonokat megszégyenítő gyorsasággal pattantam oda hozzá, segítő ölelést nyújtva. Így én is visszabújtam a párnáim közé, hátha nyerek még egy órát. És pont egy órát nyertem! Fél hat: újabb nyögés, mocorgás. Csak annyit láttam, hogy a kiságy fölött lévő zenélő forgó játékról lelógó macik vad táncba kezdenek. Na helyben vagyunk, gondoltam, most már biztos, hogy én jövök, és azonnal a tettek mezejére léptem. És valóban: Adri csenben, de annál kitartóbban húzta, vagy inkább tépte le a macikról egyenként a zoknikat, amiket anno azért tettem rájuk, hogy a sok szín mégjobban lekösse kislányunkat! (a leleményes anyuka, ugyebár!) Szóval mikor meglátott mosolygott, elengedte a macikat várva, hogy kiemeljem, és már meg is kapja a reggelijét. Csakhogy először jött a pelus csere. A látványon megdöbbentem, ugyanis születése óta Adri soha nem kakilt be reggel, csak az első étkezés után, most pedig tele volt a pelus, ráadásul hasmenése volt. Megijedtem, de tisztába tettem és megetettem. Mindezek után visszatettem aludni. Közben apukája is hazajött, akivel megosztottam aggodalmamat, de azt mondta nyugodjak meg, nincs semmi baj, majd figyeljük. Figyeltem. Fél nyolc: újabb nyögések. Ekkor már nem tétováztam, mivel Adri fel is kelt, kivettem a kiságyból, tisztába tettem, újabb hasmenés. Csakhogy most tűz forró volt a homloka. Megmértem  a lázát: 38.1 , de ebből levonunk 0,5 fokot, akkor is 37.6. Háromszor is megmértem, az eredmény nem változott. Szombat van, ráadásul ünnep. Hívtam az ügyeletet. Mivel Adri egyébként jó kedvű, mosolyog, az étvágya is rendben van, ezért azt mondta az ügyeletes doktor, valószínűleg hamarosan áttörik a kis fogacskák az ínyt, ezért van hasmenése és hőemelkedése, ne aggódjunk, így reagál a változásra a szervezete: kúp és sok szeretet. Na ez utóbbiból nincs hiány! Így tehát megkapta a kúpot, sok puszit, és ölelést, játszottam is vele egy nagyot, most pedig békésen alszik, akár csak az apukája! Remélem nem lesz semmi komolyabb baj még a nap folyamán!