Ma voltunk ultrahang vizsgálaton Adrival a lába miatt! Az egész egy kész tortúra volt, de lányunk becsületére válljon: egy mukkanás sem volt, semmi hiszti, ami Adrinál meglepő mert a "foglalkozz velem különben hisztizek" nála alapbeállítás. Szóval reggel 10-re kaptunk időpontot. Becsülettel le is mentünk a rendelőbe 9 óra 50-re. Rengetegen voltak, de nem izgultam: nekünk időpontunk van. Bejelentkeztem a kartonozóba, ahol már kezdtem gyanakodni: valami hiba csúszott a rendszerbe, ugyanis sorszámot kaptunk. Ezek után leültünk és vártunk. Fel sem merült bennem, hogy az ultrahangos ablaknál is jelentkezzünk, mert kedden előttem írták be Adrit vizsgálatra, tehát arra gondoltam, egy 16 hetes babával nem fognak minket várakoztatni a sok beteg ember között. De mekkorát tévedtem!! Negyed 11-kor még semmi. Ekkor Laci elhatározásra jutott: ő bizony udvariasan rákérdez a nővérkénél, mikor következünk mi. És itt jött a meglepetés! Valószínűleg láthatatlan tintával írták ki Adrit a vizsgálatra, ugyanis a mai napra nem volt előjegyezve ilyen néven páciens. Majd pár perces tanakodás, és fejcsóválás után, hogy most akkor mégis mi legyen, ugyanis a beutalón ott volt a mai nap és az időpont, azt mondták, biztos protekciós időpontunk van. Biztos. De azért mi megvárnánk a vizsgálatot - mondtuk, mire udvariasan megkértek minket, hogy menjünk sétálni, mert sokan vannak és őket be kell hívniuk, és jöjjünk vissza 11-re. Nos, hogy mire gondoltunk, azt most nem részletezem, a vizsgálatot el kellett végezni, ezért elmentünk sétálni. Adri továbbra is mosolygott, rágta a pelust, majd az ujjait és csurgatta a nyálát, úgyhogy arra gondoltunk, amíg a kicsi ilyen jól tűri a megpróbáltatásokat, mi sem idegeskedünk. Sétáltunk egy nagyot. Lányunk továbbra sem hisztizett, sőt: egy szót sem szólt, csak mosolygott. Nem is értettük mi történhetett. Végül 11-re visszaértünk, be is hívtak minket és 2 perc alatt megállapították, hogy minden rendben: sem angolkór, sem ficam, sem egyéb rendellenesség. Nem tudni miért kötött a csípője Adrinak, tornáztassuk és nem lesz semmi gond. Nagy kő esett le a szívemről, féltettem a picurt, nem szerettem volna semmi fájdalomnak kitenni. Miután végeztünk az ultrahanggal, átmentünk az ortopédiára, ahol abban maradtunk a doktor nénivel, hogy két hónap múlva kontroll, de egyébként ne aggódjunk, minden rendben. Ezek után boldogan indultunk volna haza, csakhogy ahogy kiléptünk az ajtón, Adrinál eltört a mécses, és hazáig ordított, gondolom elege lett a sok herce-hurcából. Most azonban nem voltam mérges, hogy megint hisztizik, inkább hálás, hogy olyan jó volt órákon át. És boldog, hogy mindent rendben találtak!
Fürdés közben
