Adri napról napra egyre többet fejlődik! Mostanában kicsit elhanyagoltam a blogunk írását, de csak azért, mert királylányunk állandó figyelmet követel magának, és mire este elaltatom, én is nagyon fáradt vagyok. Ilyenkor csak ülök az ágyon és azon merengek hogyan is éltünk 14 héttel ezelőttig: nyugodt nappalok, csendes éjszakák, volt időm hajat mosni, hosszan fürdeni, mindig tisztaság volt a lakásban, nem volt mosatlan edény a mosogatóban...De azért a panaszkodás mellett el kell ismernem: semmire sem cserélném el a mostani helyzetet. Bár manapság már én sem ismerek magamra: a tükörből egy lestrapált, csapzott, mindig karikás szemű anyának csúfolt nőci néz vissza rám, de amikor meghallom azt az édes baba beszédet, elfelejtem, hogy valaha jól fésült is voltam, nem töprengek, hanem megyek játszani, hogy órákra én is újra gyerek legyek, nem pedig anya, sem feleség, hanem egy nagy gyerek, aki örömmel tanítgatja a pici gyereket. Bár Adrit nem is nagyon kell tanítgatni! Egyre több dologra eszmél rá, élvezi a körülötte forgolódó emberek látványát, és tetszésének hangot is ad! Nagyon sokat mosolyog, és úgy tűnik nagyon élvezi a hangját, mert hatalmasakat sikongat és utána jókat mosolyog. Egyébként ezzel együtt egyre hangosabb is: sokat "beszélgetünk", sokszor olyan furcsa torokhangokat ad, mintha gurgulázna, de előfordul, hogy megállás nélkül csak "ööö", "eee", "heő" és ehhez hasonló hangok jönnek ki belőle. Ilyenkor jókat nevetek rajta és megpróbálom ugyan ezeket a hangokat én is kiadni, hogy így beszélgessünk. Ezeket a próbálkozásaimat persze ő elnéző mosollyal nyugtázza, mintha én nem is érteném igazán, mi is rejlik ezeknek az édes próbálkozásoknak a hátterében.

Beszélgetéseink azonban mostanában kicsit rövidebbek lettek, ugyanis kicsi lányunk egyre inkább felfedezi a mozgás örömét, és inkább az köti le, hogyan tud hasról, minél gyorsabban a hátára fordulni, majd vissza az oldalára. Ettől pedig -amellet, hogy nagyon büszke vagyok rá - én leszek inkább ideges, mert egyfolytában azt figyelem, hogy nehogy leessen a nagyágyról nagy igyekezetében. Ráadásul tegnap óta a pelenkázás is kicsit lassabban megy, mert Adri a pelus asztalon is forog jobbra-balra, nehéz egy helyben tartani. De igazán nem bánom, örülök, hogy ilyen eleven, csak már látom magam fél év múlva, amikor mászni fog! Attól tartok én is vele együtt fogok mászni, nehogy valahova beverje magát. És mi lesz, ha már járni fog???

Egyébként amikor sikerül rábírnom, hogy kicsit maradjon hason, akkor a buksiját emelgeti egyre magasabbra. Már nem csak fekve fordítja jobbra és balra a fejét, hanem ha felemeli, akkor is fordul a hangok irányába. És amikor felfedezi a hang forrását: mosolyog.

Azonban igazi dühöngéseket is be tud mutatni! Sokat játszik a játszószőnyegén, amiről lelógnak különböző tárgyak! Ezeket előszeretettel próbálja mindig letépni, több-kevesebb sikerrel, megy is neki. De amikor nem sikerül!!!! Ilyenkor dührohamot kap és elkezd üvölteni, mintha akkor magától leszakadnának a játékok. Hiába magyarázom, hogy nem sikerülhet minden elsőre - érdekes, hogy hasonlít ebben rám :) - nem is érdekli, ő rögtön, azonnal követeli magának próbálkozásainak eredményét: a leszakított játékot. Csakhogy a dühödt kapálózástól, nem tudja megfogni a kiszemelt tárgyat. Ilyenkor jön a csalás: oda viszem a kezébe a játékot, ő pedig örömmel kapaszkodik bele, és másodpercek alatt le is szedi maga mellé. És aztán végre csend lesz a következő sikertelen próbálkozásig.

Szóval így telnek mostanában mindennapjaink!