Természetesen Király-lányunk közénk való megérkezése nem a születéssel kezdődött, hanem fogantatásával, ennek részletezésétől azonban most eltekintenék! Azonban a 9 hónap, ami Adri érkezését megelőzte igen izgalmasra sikeredett. Röviden álljon itt most mi is történt 2007. szeptember 30. és 2008.június 20-a között.
Adrit nagyon szerettük volna, ezért mikor a teszt pozitív lett, sírva rohantam kolléganőmhöz, Adrihoz, hogy talán végre sikerült! Természetesen ez a hír is, mint oly sok másik is a munkahelyemen ért, nem azért mintha munkamániás lennék, de valahogy mégis...
Az ifjú apajelölt öröme is határtalan volt: együtt sirtunk a Blaha Lujza tér közepén, mert persze nem tudtam kivárni, amíg gyertyafényes vacsora mellett elrebegem Lacinak: "Drágám, apa leszel" Ehelyett sírva és remegő kézzel mutogattam neki a tesztet a két csíkkal és csak vigyorogtam mint a bolond gomba. Persze, utána még négy tesztet vettem, mert ugye: biztos, ami biztos...De szerencsére igaz volt: 9 hónap múlva anya leszek. Felfoghatatlan! Én, aki még sokszor magam is gyereknek éreztem/érzem magam! Érdekes volt, egy kis csoda indult fejlődésnek bennem. Természetesen ezek után, mindenre nagyon vigyáztam, nehogy baj legyen. Szokás szerint azt hiszem sok mindent kicsit túl aggódtam, hiába voltak mellettem tapasztalt édesanyák: anyu, Évi, Móni, nekem sikerült mindig valamit találnom, ami miatt idegeskedhettem. Na de inkább egy kis izgalom a semmiért, mint utána valami nagyobb baj! Ennek a gondolatnak a vezérfonala mentén gyakorlatilag végig izgultam a 9 hónapot, próbára téve barátaim, orvosom és fantasztikus kis családom tűrőképességét, de megérte! Azért utólag is bocsánat mindenkitől akinek volt türelme századszorra is megválaszolni a kérdéseimet és végighallgatni aggodalmaimat!
Szóval anya leszek! Előre láthatólag június 23-a volt a kiírt időpont, de én titkon reméltem, a kis jövevény születésnapi ajándék lesz édesapjának, aki június 19-én született. Hát, majdnem így lett! De addig nagyon sok minden történt. Csak vázlatpontokban a fontosabb események:
1. októberben műtötték Laci vállát: 3 csavarral rögzítették. Sajnos már a műtét előtt is táppénzen volt, utána azonban még további 5 hónapig, ami nagy terhet rótt a mindennapi megélhetésünkre. Ráadásul az év végén költözött az irodánk új helyre, és mi is új albérlet után néztünk, hogy közelebb legyünk anyuhoz, aki a mai napig is sokat segít nekünk! Szóval az új év új albérletben köszöntött minket. Laci azonban márciusig nem tudott dolgozni, ezért meg kellett húznunk a kiadásainkat. Arra azonban anyu és Laci is figyelt, hogy elég vitamint egyek, hogy a kicsi egészségesen fejlődjön!
2. Nagy élmény volt, amikor először adott érezhető jelzést a létezéséről a kis pocaklakó. Sokáig így hívtuk, mert nem tudtuk, hogy királyt hordok a szívem alatt, vagy királylányt. A neme nem is volt érdekes igazán. A lényeg: egészséges legyen! Szóval az első mozgásokat is - milyen érdekes! - a munkahelyemen, az íróasztalom mögött ülve éreztem, soha nem fogom elfelejteni: apró, de annál határozottabb rúgás. Fantasztikus volt, hogy végre nem csak ultrahangon láthatom, hanem érezhetem is, hogy velem van: velem éli a mindennapokat, része a testemnek, és lassan az életünknek is. Kis kincs, igazi ajándék! Ezek után persze még jobban izgultam, hogy minden rendben legyen vele, és hogy én se tegyek kárt ebben a csöpp életben! Mindig a testemre figyeltem, és vártam, mikor jelzi: anyu, én is itt vagyok, csak nyugi, ne idegeskedj!
3. Sokáig nem tudtuk, hogy Péter Tamás lesz, vagy Adrienn Dóra a pocaklakó, de aztán megmutatta magát, és kiderült: "Isten ajándéka" a mi kősziklánk Adrienn lesz! Az örömöm határtalan volt, Lacié is, bár az ő örömének sokáig határt szabott a tény: egyenlőre nem lesz családi amerikai foci csapata. De sebaj, majd a második, vagy a harmadik, vagy....
4. Számomra lassan teltek a hónapok. Mindig izgatottan vártam a vizsgálatokat, hogy bizonyságot nyerjek: egészségesen fejlődik Adri. Sajnos az arcát szinte egyszer sem láttuk, mert a kisasszony szégyenlősen mindig eltakarta előlünk, de sebaj, gondoltuk, legkésőbb június végén úgy is meglátjuk! Sokszor vánszorogtak a napok számomra, azt hittem már soha nem telik el a 9 hónap, azonban az utolsó hónapokban felgyorsultak az események.
5. Várandósságom 34-35. hetében derült ki, hogy fenn áll a terhességi toxémia veszélye: ez abban nyílvánult meg, hogy ödémás lett a kezem és a lábam, magas lett a vérnyomásom, és fehérje volt a vizeletemben. Mindezek miatt a tünetek miatt a 35. hét közepén bekerültem a SOTE terhes patológiájára. Azonban alig egy hét múlva kiengedtek, mondván: nincsen semmi gond. A szigorú pihenésnek köszönhetően szépen felszívódott az ödéma, és újra normális lett a vérnyomásom. Sajnos ez az állapot azonban nem tartott sokáig. A 37. heti ultrahangon még minden rendben volt, azonban ez volt az utolsó normális ultrahang eredmény. Két héttel később, a védőnő határozott utasítására (miután ismét bedagadt a kezem/lábam és a vérnyomásom is az egekbe szökött) jeleztem a kezelőorvosomnak, hogy lehet, hogy nincs minden rendben. Ez egy keddi nap volt. Szerdán találkoztam vele a kórházban, és akkor megbeszéltük, hogy csütörtökön befekszem. Ez a 39. hét vége felé történt.
Szóval csütörtökön reggel jelentkeztem felvételre, újra a patológián. Ekkor már ideges voltam, mert a kicsi sem mozgott olyan sokat. Elküldtek ultrahangra. Itt kiderült, hogy az átlagosnál jóval kevesebb a magzatvíz mennyisége. Ráadásul a mért eredmények megegyeztek a 37. héten mértekkel, tehát 2 hét alatt nem fejlődött semmit a kicsi. Kisebb pánik lett úrrá rajtam. Innen lekerültem CTG-re. Az eredmény: elkeserítő volt: fél óra alatt semmi mozgás. Hiába ettem szőlőcukrot, édességet, semmi. A nap folyamán még 3-szor voltam CTG-n, gyakorlatilag szinte mindig ugyanaz lett az eredmény. Nagyon elszomorodtam és csak azon imádkoztam, hogy a kicsivel minden rendben legyen. Ráadásul az orvosom pénteken volt utoljára, utána egy hét szabadságra ment! Mindeközben Laci hazaszaladt és elhozta az általam megrendelt szülinapi tortát: aznap lett 33 éves! Így a szobához tartozó erkélyen, megünnepeltük az ő születésnapját is, szívünkben tele aggodalommal Adri iránt. Este beszaladt még hozzám az orvosom és kiadta az utasítást: éjféltől ne egyek és igyak semmit! Holnap szülünk! Hurrá! És ajjaj! Tehát itt a vége! Pénteken anya leszek! Vajon felkészültem én erre? Jó anya leszek? Meg tudok adni neki majd mindent amire szüksége lesz? Szeretni fog? És én szeretni fogom? Ezekkel a kérdésekkel a szívemben aludtam el, és ébredtem június 20-án reggel.
