Király-ságunk mindennapjai

Az elmúlt három nap gyötrelmes volt. Nem Adri miatt, ő egy kis tündér. Nagyon sok szeretet van benne és ki is mutatja. Rengeteg cuppanós puszit kapok tőle, bújik, simogatja az arcomat és számtalan módon kimutatja az érzelmeit. Percről-percre fejlődik, és nagyon jó megfigyelő. Egyedül fel tudja venni a cipőjét, és egyedül belebújik a nadrágjába, persze felhúzni még nem tudja, de ez is nagy előre lépés. Szóval nem miatta voltak gyötrelmesek a napok, hanem a családom más tagja(i) miatt. Hétfőn volt a 3. hagyatéki tárgyalás nagymamám végakaratáról. Ezen sem jelent meg az apám, sem az ügyvédje. A közjegyző telefonon elérte az ügyvédet, aki hebegett-habogott, majd azt mondta, apám nem fogadja el a végrendeletet, bírósági úton támadja meg. Ennek ellenére megkaptuk a végzést, ideiglenesen mienk a lakás, beköltözhetünk azonnal. Pontosabban beköltözhetnénk. De ott lakik az albérlő, aki egyenlőre marad. Hogy miért, azt most hosszú lenne leírni. Júliusig nem költözünk, és utána...? Mindenesetre szerdán ezt elmondtam a mi albérletünk tulajdonosának, aki viszont azt mondta, hogy meghirdette a lakást. Eladja, mert rossz a lakáshitele. De felajánlotta, hogy menjünk tovább majd a másik lakásba, amit ehelyett vesz Kőbányán. Nem hiszem, hogy elköltözünk oda. Nem tudom mit fogunk csinálni, nem tudok semmit. Szomorú és elkeseredett vagyok. Ráadásul Lacival sem tudok beszélni, mert 2 állást vállalt, hogy élhessünk, ezért nem is látjuk: egész nap dolgozik. Késő este jön és hajnalban megy. Úgyhogy Adrival beszélem meg a gondjaimat, aki a maga módján elég megértő. Hozza a zsebkendőt, letörölgeti a könnyeimet, az orromat, utána megfogja a kezem és lehúz magához játszani. És igaza van: mennyivel szebb az ő világa!